Linkek a témában:
Verstappen: Ha nem vagyunk százszázalékosak, a Ferrari és a McLaren elkap minket
Csökken a Red Bull mozgástere, és Sergio Pérez szerint nagy szükségük van az imolai fejlesztésekre, még akkor is, ha nem hoznak olyan sokat. Max Verstappen szerint a hibák már nem férnek bele.
Mit tud a Ferrari megújult autója? Leclerc beszélt róla
Alaposan átalakult a Ferrari autója Imolára. A filmes napon már kipróbálták az új verziót, az olasz sajtó nagy reményeket fűz hozzá – Charles Leclerc elmondta, mit ígér a realitás.
A Fradi akkor járna jól, ha a Real Madrid nyerné a Bajnokok Ligáját
Egy Real-siker esetén közelebb kerülne a magyar bajnok a Bl-főtáblához.
Leclerc és Norris sem áll modellt az optimizmus szobrához
Visszafogottan nyilatkozott Leclerc és Norris, akiktől azt várják, hogy az átalakított autóval Verstappen kihívói legyenek.
Egy 24 órás szimulátorversenyt is teljesíteni akar Verstappen az imolai F1-es hétvégén
Párhuzamosan két versenyt fog teljesíteni Max Verstappen az imolai hétvégén: az F1 mellett a virtuális világban egy 24 órás viadalon is részt vesz
Alonso: Ha nagy dolgokért akarunk harcba szállni, szintet kell lépnünk
Az autó jobb, a fejlesztési ütemük javult, az Aston Martin mégis visszaesett. Fernando Alonso szerint ez a riválisokat dicséri, ám ha komolyan gondolják a céljaik elérését, fel kell venniük a kesztyűt.
Védő helyett segédedző lesz a Real-játékos?
Új szerepkörben próbálhatja ki magát a Real Madrid klasszisa.
Már meg is van a Fraditól távozó Sztankovics új csapata
Ahogy azt korábban a Nap Híre is megírta, Dejan Sztankovics csütörtökön közölte a Ferencváros vezetőségével, hogy elfogadta egy másik klub ajánlatát és távozik a magyar bajnoktól.
MLSZ TV archív
folyamatosan frissülő MLSZ Archív YouTube csatorna - Folyamatosan frissülő legendás magyar foci győzelmek összefoglalói (videók)
Meghatározás
24.hu, 444.hu, 888.hu, Blikk, Index.hu, Népszava böngészése egy helyen! Napilap, hetilap, magazin, újság. Friss hírek, bulvár, sport, gazdaság, női magazin témakörben. Egyetemi újságok, recept magazinok, utazási magazin, számítástechnikai újságok gyűjteménye, válogatás a legjobb lapokból, életmód, egészség, wellness témakörben is.